Kristálygomba

Kristálygomba limonádé készítése, tapasztalatok, tanácsok

Tisztelt látogató!

Egy kedves ismerősöm által gyártott kreatív gyermekkuckót szeretnék bemutatni és népszerűsíteni a kisgyermekes családok körében.

Ez a kis ház ténylegesen a kicsi gyermekek érdekeit, fejlődését tartja legfőképpen szem előtt, hiszen már az összeállításában is segédkezhetnek, illetve a házikót saját maguk festhetik, színezhetik ki egyéni kreativitásuknak megfelelően, akár többször is. Ez lehet életük első "nagy alkotása". A későbbiekben is hosszú távon elfoglaltságot jelenthet gyermeke(i) számára, mert ízlésének megfelelően berendezheti és egyszerre akár több gyermeknek is hasznos elfoglaltságot nyújt, értelmi és érzelmi fejlődését kedvezően befolyásolja.

A kuckó könnyen szétszedhető és kis helyen tárolható.

Praktikus ajándék gyermeke, unokája számára születésnapra, névnapra, gyermeknapra, karácsonyra!

Jó szívvel ajánlom ezt a nagyszerű MAGYAR TERMÉKET: Erika


haziko_1.jpg


Házikónk versenyképessége, erősségei:

  1. magyar termék
  2. kreatív, építő, készségfejlesztő játék, mely gyermekeinket egy fantáziavilágba röpíti, ahol megalkothatják álmaik házikóját, a vágyott kuckót.
  3. környezetbarát, hiszen anyaga: hullámkarton
  4. termékcsaládunk első, bemutatkozó darabja, a kínálat igényeknek megfelelően bővíthető

Saját termékünk tervezésekor fő szempont volt a felhasználhatóság és az egyszerűség.

A házikó könnyedén, néhány lépésben összeállítható.

Ezt követően a gyermek tetszés szerint kifestheti, rajzolhat rá, akár egy házikó mintázatát, akár növényeket, állatkákat.

Kedvük szerint a belső részt is mintákkal láthatják el, akár be is rendezhetik.

A játékház méreteinél fogva alkalmas, hogy akár több gyermek egyidejűleg is játsszon vele, birtokba vegye.

Olyan játékot szerettünk volna megalkotni, amely nem csupán hosszabb időn keresztül képes lekötni gyermekünk figyelmét, hanem többféle szórakozást nyújtva biztosít tartós elfoglaltságot (korszerűen fogalmazva: multifunkcionális:)).

Tökéletes kifestő és bújócska, és míg a gyermek figyelmét leköti, biztosít némi szabadidőt a szülők számára is:).

Amilyen könnyen összeszerelhető, olyan könnyen szétszedhető.

Szétszedett állapotban kis helyen tárolható, akár a szekrény mögött vagy ágy alá csúsztatva.

A termék rendeltetésszerű használat esetén sokáig fogja a család örömét szolgálni.

Mérete: 100x80x112 (cm)

Anyaga: hullámkarton (természetes alapanyag)

Ár: 3900 Ft + ÁFA

Aki kis házat szeretne, vagy bármi kérdése felmerül, kérem küldjön nekem e-mailt az alábbi címre: attifree.ltd@gmail.com


szereles_1.jpg

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 38
Tegnapi: 67
Heti: 234
Havi: 1 002
Össz.: 845 027

Látogatottság növelés
Oldal: 12. Játék házikó
Kristálygomba - © 2008 - 2024 - medi.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »